Hossz az út, rövid az idő
Keskeny a tér, mikor a szél
Simogatón, könnyűn, bársony
Szerűen az arcomhoz ér.

A rövid idő… Mire elég?
Sok állomás, sok minden
Mi jó, csodás és szép.
És sok rossz, mely keserű még.

Keskeny a tér… Mikor kicsi vagyok
És a játszótéren rajtam
Kívül senki sincs.

Mikor a Vidámparkban
Nagy sötétség, s szerteszét
Fúj a nagy szél. De megnövök,
És látom nem is oly nagy.

Sem a játszótér, sem a
Körhinta, mikor nincs
Rajta semmi csoda.
Keskeny és rövid.

A szél csak száll,
Száll tovább, már
Nem engem simogat.
Van új csoda, új kicsik,
Kik várnak új varázsokat.
Szépen lassan egyszer ők is
Megnőnek. S eljön a nap, mikor
Majd ők is így vélekednek.

Állomás millió vár
Még ránk gyermekek.
Hisz ugyanúgy rám is vár,
Csak néhánnyal kevesebb.

És eljön a nap, mikor
Már nem lesz több rossz,
Csak egy pillanat, mire vártunk,
S a folyosó végén fehér fény csillog.

A nehéz út, mely kövekkel,
Sziklákkal teli, már nincs
Tovább. Csak meglátunk egy
Gyümölcsökkel teli óriásfát.

Fölnézünk, s látjuk a fa
Nem is fa tovább, hanem
Felhők mind, s a Mennyország,
Ott van a sok, már elment szülőpár.

Kívánom hát hogy, nehéz utat fel ne adjuk soha már. Hisz
a folyosó végén majd ott vár a Szép, a Gyönyör, a Varázs; a legjobb
életünkben ismert embertárs. De addig még sok idő van, sok
ám, így hagyjuk, hogy azt széppé tegye minden(ki), ki fölöttünk
áll.