Hogy mért is szeretem a Magyart,tényleg hosszú leírni.Kivülről-belülről szeretem minden irányát és részét,magával ragadt még alsós koromban. Legeslegjobban a lírai részét szeretem.A Versek,és a műelemzések... Hát lehet nem szeretni!? A Versek csodája a ritus,az érzelmek,a belső,s ha nem akarod nincs benne rombolás.A verseket mindenki úgy érti,ahogy a lelke diktálja,ez a szép benne. Az embernek,ha szép a lelke,minden vers szép neki,mert érzi a másiknak mi a szép,mert a lélek fordít.   A műelemzésben pedig elmondhatom a véleményemet,s meghallgathatom másokét,s beszélhetünk róla,csiszolhatjuk szókincsünket,a szavakat.De én a Magyarban nem csak ezeket szeretem,minden mást is.A Nyelvtan szépsége körüllebegi életem,segít elmondanom,beszélnem,s hogy érzelmeim ne csak enyémek legyenek.És ez igaz mindenre ami a Magyar tantárgy.
Mikor felsőbe kerültem,elkezdtem imádni a Matekot,így a Magyar a háttérbe került,de ugyanúgy szerettem titkon. Mikor vége lett az általánosnak,lassan távolodtam a Matektól,s elő-előbújt a Magyar,az érzelmek varázsa.Még mindig szeretem a Matekot is,úgy mint az előtt. Mellseleg a Magyart alsóban egy rossz magyarázóképességű,engem utáló tanár mellett is szerettem.   Mikor elkezdtem vereseket írni(2004-ben),még közelebb került hozzám a líra,majd elemeztem saját verseimet... hát így lett a Magyar ez a két csodája szintén olyan dolog,amit szeretek.